Arad az ország nyugati kapuja. Akár vasúton, akár országúton lép be az ember az országba, ugyanaz a felirat fogadja, mert a város neve magyarul, románul, akármilyen nyelven csupán ugyanaz a négy betű: Arad.
Az „országkapu” jelleg számos előnnyel jár, de hátránya is akad. Leginkább az, hogy a kapun csak átrobog az idegen, jobban izgatja az, ami a bejáraton túl van.
Ez az utazó első nagy hibája.

A város és környéke ugyanis számtalan látnivalót kínál. Történelmi levegője, az 1848-as szabadságharchoz fűződő emlékei, ipartörténeti ritkaságai, páratlanul széles és hosszú főutcája, mutatós szecessziós épületei, barátságos lakossága, a Maros-part egyedi hangulata elkápráztatja azt, aki időt szán ennek a szép városnak a megismerésére.

A város jellegét igen tömören fogalmazta meg Dr. Krenner Miklós (Spectator), a két világháború közötti erdélyi közírás egyik legnagyobb mestere, aki három évtizedig itt volt tanár és újságíró, a kultúra- és a tudományterjesztés serény és szerény napszámosa: Krenner szerint a város „Sohasem dicsekszik különös aradisággal. Nagyvárad Biharország, Temesvár a Bánát fővárosának címét öntudatosan és természetszerűen viseli. Arad még a Hegyalja urának vagy a Maros-kapu városának se hívta magát soha. Nem nagyképűsködik: egyszerűen Arad, s csak józan, egyszerű, önmagát merítő akar lenni.” A bő hetven évvel ezelőtt megfogalmazott jellemzés ma is helytálló. Arad valóban sok mindent „fentről” jövő segítség nélkül, önerőből ért el. És ezzel sose kérkedett.

Mária Terézia a török birodalom közelsége miatt el akarta költöztetni a várost.
Ferenc József nem szívlelte a 13 vértanúra emlékező és emlékeztető lakossága miatt. Trianon után a magyar határ közelsége miatt lett Bukarest mostohagyereke. A városnak nem vált előnyére a szintén soknemzetiségű, több kultúrát ötvöző Temesvár szomszédsága sem. A két szomszédvár egy évszázada rivalizál, s ez a nem mindig egészséges szellemű versengés megmaradt mindmáig, annak ellenére, hogy az aradi fiatalok többsége évtizedekig a temesvári egyetemeken folytatta tanulmányait.

Talán mulatságosnak tűnik, hogy mindkét város „Kis Bécsnek” becézi magát. Az elnevezés Arad esetében onnan adódik, hogy Nicolae Iorga, a jeles román történész első aradi látogatását követően lelkesen írt a főutca impozáns épületeiről, amelyek szerinte a bécsi Ringen is megállnák a helyüket.

A város szellemi élete pezsgő: színháza, filharmóniája, fesztiváljai népszerűek. Számos középiskolája két egyeteme révén fiatalos, dinamikus és büszkén vállalja azt a földrajzi helyzetéből adódó küldetését, hogy Arad az ország névjegykártyája.