A város fénykorához kötődik az erdélyi reformáció jeles alakjának, Johannes Honterusnak a működése. A nagytemplom papjaként iskolát, könyvtárat, 1539-ben pedig nyomdát alapított, amelyben elkészítette Erdély első térképét. Ám legnagyobb hatású munkája az evangélikus hitvallás alapjait rögzítő Reformationsbüchlein, amelynek hatására Brassó lakossága, illetve az erdélyi szászság áttért az evangélikus hitre.
Brassóban működött 1560-tól az 1580-as évek elejéig Coresi diakónus, aki ószláv és román nyelven cirill betűs egyházi könyveket nyomtatott itt. Johannes Benkner, Brassó bírája hívta meg, hogy megkísérelje általa a görögkeletiek áttérítését a protestantizmusra. Ugyancsak 1580 táján jelent meg az első Brassóban nyomtatott magyar nyelvű könyv is, a Fons Vitae, Az életnek kvtfeie(kútfeje), évmegjelölés nélkül, Nireus (Nyirő) János nyomdász műhelyéből.
A Salamon-szikla: A város legdélebbi pontján, a Pojánára „toronyiránt” vezető turistaút mellett van a Salamon-kő, mellette pedig egy barlang. Itt rejtőzött az ellenségei elől bujkáló Salamon király. A legenda szerint egy alkalommal üldözői elől menekülve a Kárpátokban, a ma Salamon-szikláknak nevezett helyen rúgtatott át paripájával a szikla szoroson, s így menekült meg, illetve rejtőzött el előlük. Koronáját itt elásta, s folytatta a menekülést bolgár szövetségeseivel délnek. Hanem már nem volt alkalma visszatérni, távol hazájától meghalt. A korona s a vele együtt elásott királyi kincsek rejtekhelyét bolgár kísérői szájhagyományként apáról fiúra örökítették. Nemzedékek nőttek fel, míg egy alkalommal kalandvágyóbb bolgár ifjak egy csoportja elhatározta, eljön a távoli Erdélybe, a tömpe hegy alá, Salamon rég elásott kincseit megkeresni. A lakatlan völgy időközben benépesült szászokkal, akik kezdetben nem nézték jó szemmel az erdőkben keresgélő, kutakodó idegeneket. Azok, hogy eltereljék a figyelmet jövetelük igazi okáról, mozgalmas hadijátékot színleltek, míg társaik az erdőben ástak. Innen eredeztetik a „junik” népünnepélyként máig fennmaradt, buzogánydobáló versenyét. A koronát viszont nem találták: nem is találhatták, mert időközben egy vihar egy öreg fát az erdőben kidöntött, s a szászok megtalálták gyökerei közt Salamon király koronáját. Innen lett Brassó címere a koronás gyökér. Az ifjak, mert pénzük is már fogytán volt, nem tehettek egyebet, a szászok akkoriban épülő nagytemplomához szegődtek napszámosnak, és a várostól délre, Salamon szikláinak szomszédságában, a mai Bolgárszegen megtelepedtek.
Brassó címere: A Corona név 1235-ben fordul elő első ízben az oklevelekben, s a város középkori pecsétjein valóban egy korona látszik, de fatönk nélkül. A fatönk csak jóval később, a 15. században jelenik meg a pecsétek rajzolatán, a korona alatt. A mesés történetnél tehát valószínűbb a feltevés, hogy a pecséten a fatönk a Barcaságot jelképezi: a négy fő gyökérrel, mely a négy szász mezővárost, Feketehalmot, Rozsnyót, Földvárt és Prázsmárt jelképezi, valamint a kilenc vékonyabb gyökérszállal a kilenc szabad szász falu – Keresztényfalva, Szászvolkány, Vidombák, Botfalu, Szentpéter, Szászhermány, Höltövény, Veresmart és Szászmagyarós jelképével. A korona a fatönk fölött pedig a gazdag és befolyásos Belvárost, Coronát, a Barcaság gazdasági és politikai központját jelképezi.
Európában a barna medvék mintegy 60% található Romániában. Brassó megyében 807 medvét regisztráltak, amiből 87-nek az élettere közvetlen a város szomszédságában található. A medvék annyira megszokták az emberi környezetet, hogy időszakonként lesétálnak a város peremére egy kis elemozsiáért.