A vasút építése: 1895-ben építették a csíkszeredai vasutat, amely elzártságából kiszabadította a várost. A vasút építése nem volt könnyű a terepviszonyok miatt. Minden forgalmat: személy- és áruforgalmat is a Hargitán át, lóvontatással bonyolítottak le. Az építéshez szükséges anyagokat: talpfákat, síneket, fém hídrészeket ezen az úton lovas szekerek szállítottak a helyszínre. Csík és Udvarhely megyék fuvarállománya nem volt elég a szállítás lebonyolítására, ezért Stájerországból hoztak több száz osztrák fuvarost nagy hidegvérű lovakkal, melyek kétszer annyi terhet bírtak egyszerre, mint az idevalók. A csíkszeredai vasúti gócpont építését megfúrta a Földmíves Iskola igazgatója, nem engedvén, hogy kisajátítsák a 30 holdas területet. Ennek következtében 9 km-rel északabbra költöztették a gócpontot, Madéfalvára. A Földmíves Iskola 17 év múlva ki kellett költözzön a Hargita alá, mert nem maradhatott öt nagy istállójával és hatalmas trágyadombjával a város központjában.
Csíkban szemléletesen szokták jellemezni a hideget: „Köptem, s koppant!”
Kocsmák: Csíkban annyi a kocsma és kávéház, hogy egy ügyes mókus végigugrálna a városi kocsmák cégérein, anélkül, hogy az utcákőre egyet is kellene lépjen.
Csíkszeredában az első kőútburkolatot 1932-ben tették le. Addig, az esők után az utcák mindig sárosak voltak. Szokták mondani, hogy hol „hepés”, hol meg „hupás”. A romai katolikus templom előtti teret Csordatérnek hívták, mert itt gyűlt össze a csorda, mielőtt kimentek volna a legelőkre.
Pünkösdi Búcsú: Az évente ismétlődő búcsú, a reformáció erőszakos terjesztésének sikeresen ellenálló katolikus székelyeknek állít emléket. A székelyek, a kelet-erdélyi és a csángó magyarok Pünkösdkor évszázadok óta elzarándokolnak Szűz Mária kegyszobrához és ünnepi misén vesznek részt. A zarándoklat mára túlnőtt múltján, nemcsak Erdélyből, hanem a világ minden tájáról érkeznek magyarok, hogy kifejezzék összetartozásukat. A búcsú fő ünnepe Pünkösd szombatján van. A zászlók a keresztaljak meghatározó szimbólumai voltak. Külön zászlókkal zarándokoltak a férfiak, az asszonyok és külön zászlókkal a fiatalok is. A lakatlan útszakaszon levették a zászlót, kímélték, majd a falvak közelében visszatették, s úgy vonultak tovább. A zászlók vitele kitüntetésnek számított, azokra bízták ezt a kiemelkedő feladatot, akik vallásos életükkel megérdemelték. A csengettyűsök elmaradhatatlan kellékei voltak a zászlóaljnak. A csengettyűket a sekrestyében őrizték, és az indulás előtti vasárnapon a csengettyűs fiúk „hangszereltek”, hogy egyszerre és ütemesen szóljanak a kis harangok. A csengettyűket szintén csak a falvakban szólaltatták meg.