Nagyvárad a repülés központja is, mivel 1910. augusztus 9-én Lanzerdorf Lányi Antal mintegy 30 métert repült sárkányrepülőgépével, majd repülési rekordot állított fel Debrecen és Nagyvárad között (1912).
Közvilágítás: A 18. században Nagyvárad utcáin és terein egyetlen lámpa sem állott, mindenütt a legnagyobb sötétség honolt. Az éjjel járó jószándékú polgárnak lámpást kellett vinnie a kezében. Aki ez ellen vétett, azt 12 egész schein krajcárral büntették meg. A korabeli jegyzőkönyvek szerint gróf Rhédey Lajos volt az, aki lámpások felállítását „projektálta” a városban. Olajmécseseket szereltek fel, azt viszont nem lehet tudni, hogy hány ilyen pislákolt a városban. Minőségi változást a légszeszvilágítás hozott 1870-ben. A város az angol Haldenby Keyworth J. R. céggel kötött szerződést, s az légszeszgyárat épített. Ahhoz, hogy villanyfény legyen a városban, több mint három évtizednek kellett még eltelnie. 1903 októberére épült fel az ehhez szükséges villanytelep. Az első próbavilágítást 1903. november 19-én tartották. A próbaüzemelés még egy hónapig tartott. A következő év januárjától számítható a nagyváradi közvilágítás léte.
„Kereken járó kávéház”: „Már feljött a májusi nap a háztetők fölé, rámosolygott Szent László király bronztestére és a lába körül a tarka piaci sokadalomra, elől a híd felől a kávémérő nénikék kerekes bódéira…” – írja Nagy Andor. A „kereken járó kávéház” nagyváradi specialitás volt. A korabeli újságok szerint az országban a századfordulón sehol nem volt párjuk ezeknek a zöldre festett, kerekes, mozgó kávésbódéknak. „Egész sorjával húzódnak végig a Szent László templom mellett, s amelyekben már a hajnali órákban lehet kapni a kitűnő, párolgó kávét, friss ropogós kiflivel, potom nyolc krajcárért.”
Az első automobil: 1900 őszén futott be Nagyváradra Debrecenből. Fennmaradt, hogy ezen a próbajáraton Ady Endre is ott volt. A Tiszántúl híradása szerint: „A Nagyvárad és Debreczen közötti automobil közlekedés szándékával részvénytársaság alakult, mely 8 kocsit tartana fenn, s naponként három-három kocsi közlekednék oda és vissza. A terv indítványozói vasárnap (október 7.) próba utat tettek egy 6 lóerejű kocsival. Délelőtt tíz órakor indultak el Debreczenből, s már délután 1 óra után itt voltak. (…) A megérkezőket a Fekete Sas előtt nagy közönség fogadta, mely ugyancsak megbámulta az ördöngős találmányt. A társaság ebéd után több hírlapíróval kirándult a Félix-fürdőbe, estefelé pedig a város utczáin haladt végig…” Az első próbajáratot több is követte, annak ellenére, hogy ugyanannak az évnek a márciusában a városi közlekedési szakbizottság ülésén Rimler Károly, a későbbi polgármester felemlítette, hogy a fővárosban forgalmi, közbiztonsági tekintetből nem engedték meg az ilyen kocsit közlekedését. Azzal érvelt, hogy itt is veszélyeztetnék a közlekedést, azonkívül kárt okoznak a villamos vasútnak és a bérkocsiknak. A gépkocsiforgalom bevezetésére vonatkozó kérést a bizottság javaslatára a városi tanács megtagadta. A Tiszántúl ennek hatására elhamarkodottan kijelentette: „Nem lesz Nagyváradon automobil kocsi!” Később mégis lett, elvégre a fejlődést nem lehetett megállítani.